Energetikai tanúsítvány Blog - B+I Studio Épületenergetikai Kft.

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Tekintsünk előre az alternatív energia terén

Szerző:

B+I Studio itt épületenergetika · 26/8/2012 09:00:08
Tags: Energetikai tanúsítvány

Bár Magyarországon egyelőre gyerekcipőben jár az alternatív energiaforrások által biztosított lehetőségek fel- illetve kihasználása, mégis talán felvillan a fény az alagút végén hazánkban is.

Egy az Európai Unió által hozott jogszabály ugyanis igyekszik felgyorsítani az alternatív energiaforrások szélesebb körben történő elterjedését, a zöld energia mind nagyobb térnyerését. Ennek szellemében már kizárólag olyan új épületeket lehet csak építtetni, illetve felújítani, amelyek az energiafelhasználás hatékonyságát tekintve megfelelőek.



Magyarország annak jeléül, hogy elkötelezett a zöldenergia, illetve az energiafelhasználás optimalizálása terén, kidolgozta a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervet, mely a fenti törekvések koordinálására, összefogására, sőt iránymutatására hivatott.

Érdemes lesz hát a jövőben több figyelmet szentelni az alternatív energia kapcsán tett magyarországi törekvésekre, hiszen a környezetszennyezés elkerülése mellett bizony komoly összegeket is megspórolhatunk háztartásunknak. A fent említett célok és elképzelések tökéletes összhangban állnak az energetikai tanúsítvány elkészíttetését sugalló eszmékkel, illetve blogunk szellemiségével, így a kialakult uniós irányelveket üdvözöljük.

Ha tetszett a cikk, kérjük, értékelje  itt.




Az energetikai tanúsítvány fokozatai

Szerző: B+I Studio itt energetikai_tanúsítvány · 22/6/2012 20:04:30
Tags: energetikaitanúsítványfokozatai

Végre itt a nyár

Szerző: B+I Studio itt épületenergetika · 4/6/2012 08:01:33
Tags: fűtés

Megújult a B+I Studio

Szerző: B+I Studio itt B+I Studio Kft. · 30/5/2012 14:40:06
Tags: B+IStudioKft.

Ki lehet tanúsító, azaz mit kell tudni az energetikai tanúsítványt kiállító cégről?

Szerző: B+I Studio itt energetikai_tanúsítvány · 25/5/2012 17:09:16
Tags: épületenergetikai_tanúsító

Youtube-on a B+I Stúdió - Energetikai tanúsítvány videó

Szerző: B+I Studio itt energetikai_tanúsítvány · 22/5/2012 15:17:40
Tags: youtubevideóenergetikai_tanúsítvány

Újabb kérdések az energetikai tanúsítvánnyal kapcsolatban

Szerző: B+I Studio itt épületenergetika · 20/5/2012 12:43:06
Tags: ingatlan_zöldkártyaenergetikai_tanúsítvány

Félreértések az energetikai tanúsítvánnyal kapcsolatban

Szerző: B+I Studio itt épületenergetika · 18/5/2012 10:56:01
Tags: lakás_zöldkártya

Kérdések és válaszok az energetikai tanúsítványról

Szerző: B+I Studio itt energetika · 15/5/2012 20:30:30
Tags: energetikai_tanúsítvány

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz